Feljelentést tesz az LMP egy Klik-beszerzés miatt

Feljelentést tesz az LMP az egykori Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 900 millió forintról induló, ám végük 2,5 milliárd forintba kerülő informatikai beszerzésével kapcsolatban, az ellenzéki párt szerint ugyanis az uniós forrásból kifizetett rendszer szinte egyáltalán nem működik.

  • MTI
parlament.hu

Hadházy Ákos csütörtöki, korrupcióinfónak nevezett sajtótájékoztatóján ismertette tapasztalatait, amelyek akkor szerzett, amikor megtekinthette a számítógépes programokat. Ezek alapján kijelentette: a Klik egykori vezetője, Pölöskei Gáborné korábban hazudott neki, amikor azt állította, hogy a szoftverek működnek. 

Elmondta, azok nagy részét egyáltalán nem használják - ilyen a vagyongazdálkodási, a HR-, a tanügyi, az egységes adatbekérő, a beszerzési valamint a vezetői információs rendszer -, más részüket már helyettesítették is újabb programokkal.

Bár az intézményfenntartó most azt állítja: haladékot kaptak azok elindítására a Klik átalakítása miatt - mondta Hadházy Ákos -, szerinte számos nyoma van annak, hogy egyáltalán nem akarják használni azokat. Például az: nem tudnak szerződést vagy más bizonyítékot mutatni arra, hogy tennének a szoftverek módosításáért.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.