Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A tanulmányaikat végző fiatal édesanyáknak nyújt segítséget a Cseperedő bölcsődei kuckó, melyet pénteken nyitottak meg a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskolájában.

A napközbeni ellátást nyújtó szolgáltatást létrehozó Alapítvány az Alteros Gyerekekért kuratóriumi elnöke, Horváthné Szabó Ágnes elmondta, az országban egyedülálló bölcsődei kuckó gondolata már régen megfogalmazódott a tantestület egyes tagjaiban, mikor azt tapasztalták, hogy a fiatal édesanyák tanórákra magukkal hozzák csecsemőjüket vagy azért kell félbeszakítaniuk tanulmányaikat, mert gyermeket vállaltak.
Az egykori tanteremben kialakított bölcsődei kuckóban szakképzett gondozó felügyel a gyerekekre, amíg a 23 évesnél fiatalabb anyukák tanórán vannak, vizsgára készülnek. A diákok biztonságban tudhatják gyermekeiket, akiknek fejlődését védőnő és gyógypedagógus is segíti - tudatta a szakember. Az elnök elmondta, az alapítvány által kapott adományoknak köszönhetően az édesanyákat ruhával, fejlesztőjátékokkal, pelenkával és bébiételekkel is tudják segíteni.
A tervek szerint a termet délutánonként a megnyitják a környéken lakó családok előtt, és miközben a gyerekek a játszószobában vannak, a fiatal szülők megismerhetik az iskola képzéseit - tudatta a szakember.
Horváthné Szabó Ágnes közölte, következő projektként az iskolában autista fiataloknak számára kívánnak tantermet kialakítani, ahol helyzetüknek megfelelő speciális módszerekkel tanulhatnak majd a diákok.
Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója kifejtette, a tapasztalat azt mutatja, azok a fiatal lányok, akiknek gyermekük születik, ha kicsinyük tanulás közben közvetlen közelükben lehet, nagyobb eséllyel szerzik meg azt a végzettséget, amellyel munkába állhatnak és majd felnevelhetik őt.
Még az idén emelkedik a bölcsődei férőhelyek száma - mutatjuk, mennyivel
Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára hétfőn Budapesten. A bölcsődék napja alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Novák Katalin azt hangoztatta, annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.