Történelemtanárok Egylete: a pedagógus-továbbképzések számítsanak bele a tanárok kötött munkaidejébe

A Történelemtanárok Egylete a pedagógusképzések átalakítása kapcsán javasolta többek között a szakmai és civil szervezetek képzéseinek szélesebb körű beszámítását, valamint a 120 órás továbbképzés teljesítési idejének hét évre történő visszaállítását.

A Történelemtanárok Egylete (TTE) is kifejtette véleményét a pedagógus-továbbképzések átalakítása kapcsán. A szervezet támogatja, hogy lazul a korábbi központosított rendszer és kivezetik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a vele együttműködő egyetemek által szervezett tartalmi megújító továbbképzéseket, a tanárok választható képzésekből teljesíthetik a továbbképzési kötelezettséget.

A TTE szerint az is pozitív, hogy az intézmények a saját szakmai szükségleteihez igazodó belső továbbképzéseket szervezhetnek, ezeken pedig önkéntesen vehetnek részt a pedagógusok.

A szervezet ezen kívül több javaslatot is megfogalmazott:

  • a korábbi gyakorlatnak megfelelően, adott mértékig a szakmai szervezetek konferenciái, képzéseit is lehessen beszámítani a pedagógus-továbbképzésbe
  • az iskolák és civilszervezetek képzéseire beszámítható keret a15 helyett maximum 30 kredit legyen.

Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a 120 órás továbbképzést ne a jelenlegi javaslatban szereplő öt év, hanem továbbra is hét év alatt kelljen teljesíteni a pedagógusoknak, és ez is számítson bele a kötött munkaidőbe. A TTE szerint erre a pedagógusok munkaterhének csökkentése miatt lenne szükség.

Hasonló véleményen van a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is (PDSZ) is, mely szerint a belső továbbképzéseket úgy kellene megszervezni, hogy azok ne jelentsenek újabb, a rendes munkavégzésen felüli többletterhet a pedagógusoknak.

Korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét a kormány, a készülő kormányrendelet pedig első körben három ponton változtat a jelenlegi szabályokon: megszüntetik az úgynevezett tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből, az intézmények pedig saját belső képzéseket is szervezhetnek. A tervezett változtatásokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.