A Klebelsberg Központ új vezetője: „Az iskolák működése akadályozva volt, a jövőben ezek lebontása lesz a legfontosabb feladatunk”
A Klebelsberg Központ a jövőben kutató-, fejlesztő- és szakmai háttérintézményként működik tovább.
Két korábbi eljárást időközben összevontak és vádemelési javaslattal lezártak, miközben egy újabb ügyben is nyomozás indult.
A jelenleg folyamatban lévő négy ügy között van a Belső-pesti Tankerületi Központot, valamint a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot érintő eljárás is – írja a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása alapján.
A lap szerint idén januárban még öt folyamatban lévő ügyről számolt be a rendőrség – azóta ezek közül kettőt egyesítettek, majd a nyomozást vádemelési javaslattal befejezték. Közben azonban vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt egy újabb eljárást is elrendeltek, így jelenleg összesen négy ügyben tart még a nyomozás. Az ORFK a folyamatban lévő eljárások érdekeire hivatkozva nem közölt további részleteket a Belső-pesti Tankerületi Központot és a fehérgyarmati intézményt érintő ügyekről.
2024 januárjában még kilenc olyan büntetőeljárás volt folyamatban, amelyben oktatási intézmények vagy tankerületi központok voltak érintettek. Az ügyek között hivatali visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozások is voltak, ezek közül idén januárig négyet megszüntettek.
A Belső-pesti Tankerületi Központ korábbi gazdasági vezetőjét 2024 áprilisában vették őrizetbe korrupciós és más anyagi visszaélésekkel összefüggő ügyek, valamint kábítószer-birtoklás miatt. A Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatóját pedig 2024 decemberében hallgatta ki a rendőrség sikkasztás és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.
Ahogyan arról korábban az Eduline is beszámolt, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a tankerületi központok és az azokért felelős Klebelsberg Központ működését is átvilágította. A vizsgálat szerint az elmúlt években fokozatosan visszaépült az a túlzottan központosított irányítási modell, amely korábban a KLIK működését is jellemezte.
Bár a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok jogilag önálló, azonos szintű központi költségvetési szervek, a minisztérium megállapítása szerint a KK a gyakorlatban olyan operatív irányítási és engedélyezési rendszert alakított ki pénzügyi, informatikai és adományozási döntéseknél, amelyhez nem volt megfelelő jogszabályi felhatalmazása.
A vizsgálat pénzügyi, informatikai és adományozási ügyekben is problémákat talált. A tankerületek egyes döntéseit olyan központi jóváhagyásokhoz kötötték, amelyek a jelentés szerint indokolatlanul lassították a működésüket – a minisztérium szerint ráadásul nem egyedi esetekről, hanem tudatos irányítási gyakorlatról volt szó.
Az átvilágítás arra is rámutatott, hogy sem a Klebelsberg Központ saját működésében, sem a tankerületek gazdálkodásának ellenőrzésében nem épültek ki megfelelő kontrollmechanizmusok, ami növelte a pénzügyi és integritási kockázatokat. A vizsgálat olyan kiadásokat is talált, amelyeket több esetben a bérekre elkülönített keretből finanszíroztak.
A Klebelsberg Központ a jövőben kutató-, fejlesztő- és szakmai háttérintézményként működik tovább.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.