Korrupciógyanús ügyek az oktatásban: jelenleg öt büntetőeljárás van folyamatban

Tankerületi központokat és iskolákat érintő korrupciós és gazdasági bűncselekmények ügyében folytat nyomozásokat a rendőrség, ám a korábban indult eljárások egy része már lezárult.

Jelenleg öt olyan büntetőeljárás van folyamatban, amely tankerületi központokat és oktatási intézményeket érintő korrupciós ügyekhez kapcsolódik – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Népszavával. Tavaly januárban még kilenc hasonló ügyben zajlott nyomozás, többek között hivatali visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt. A lap azért kereste meg a rendőrséget, hogy megtudja, hol tartanak ezek az eljárások; az ORFK tájékoztatása szerint négy esetben időközben megszüntették a nyomozást.

A lap két konkrét ügy kapcsán is szeretet volna információt kapni. Az egyik a Belső-Pesti Tankerületi Központot érinti, ahol 2024 áprilisában őrizetbe vették a központ akkori gazdasági vezetőjét vesztegetés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. Később – Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselőjének kérdésére adott válaszból – az is kiderült, hogy a volt gazdasági vezetőt nemcsak korrupciós és anyagi visszaélések miatt tartóztatták le, hanem kábítószer-birtoklás miatt is: a gyanú szerint a tankerületi központ egyik hivatali helyiségében saját fogyasztásra tartott kábítószert.

Egy másik ügyben a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatója érintett, akit a rendőrség 2024 decemberében hallgatott ki sikkasztás és hűtlen kezelés megalapozott gyanújával.

Az ORFK azonban részleteket nem közölt, a folyamatban lévő nyomozások érdekeire hivatkozva és a két konkrét esettel kapcsolatban sem adott ki tájékoztatást.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.