Kiderültek a 2026–27-es pedagógusbérek alsó határai, a 2025-ös kompenzáció csúszik

A PDSZ és a PSZ képviselői szerint továbbra is bizonytalan a pedagógusbérek jövője: a 2026–27-re ígért emelésekről ugyan részletes számokat közölt a minisztérium, a 2025-re járó bérkompenzáció viszont csak 2026 tavaszán érkezhet meg, miközben az egyéni béremelés garanciája is kikerült a rendelettervezetből.

Többszöri kérés után hívta meg egyeztetésre Maruzsa Zoltán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ). A megbeszélésen a pedagógusbérek 2025-ös és 2026–27-es alakulásáról volt szó. Az egyeztetésen Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának elnöke és Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke számolt be a részletekről.

Nagy Erzsébet szerint a találkozón világossá vált, hogy a kormány a nevelést, oktatást közvetlenül segítőknek nem tervez további, célzott bérfejlesztést. Facebookon közzétett videójukban elmondták, hogy: „Ahogyan arra számítottunk is, semmiféle plusz béremelést nem adnak, tehát azzal lehet számolni, hogy a garantált bérminimum 7%-kal nő. Mindenki továbbra is marad a rajtvonalon, és egyszerűen ezzel nem óhajtanak foglalkozni.”

 

A PDSZ szerint a minisztérium továbbra is „kedvező létszámadatokra” hivatkozik, holott több intézményben olyan feladatokat is szülők végeznek szívességből, amelyeket eddig szakemberek láttak el.

Megvannak 2026–27-es bérek alsó határai

A pedagógusbérek 2026–27-es emeléséről Gosztonyi Gábor számolt be részletesen. Kiemelte, hogy: „Mindenki bértömeget fog kapni, intézményenként lesz meghatározva.”

Bemutatta a jövő évre vonatkozó alsó bérhatárokat:

  • Gyakornok: 705 000 Ft
  • Pedagógus I: 718 000 Ft
  • Pedagógus II: 725 000 Ft
  • Mesterpedagógus: 785 000 Ft
  • Kutatótanár: 915 000 Ft

Gosztonyi hangsúlyozta, hogy a fokozatok közti különbségek egyértelműen kimutathatók: „A gyakornoki fizetés 10%-al emelkedik, a pedagógus I. 9,9%-kal, a pedagógus II. 9,8%-kal, a mesterpedagógus 9,5%-kal, a kutatótanár pedig 8,9%-kal.”

A bruttó 25 ezer forintot sem éri el a pedagógusok átlagos őszi béremelése

A PSZ alelnöke hozzátette a most látott rendelettervezetből hiányzik a tavalyi „egyéni munkavállalói béremelési garancia."

 

Facebook

A 2025-ös béremelést csak 2026-ban fizetnék ki

2025 végéig el kellene érni a diplomás átlagbér 80%-át. A szakszervezeti számítások szerint jelenleg csak 78–78,2% körül tartunk, vagyis további emelés járna a pedagógusoknak.

Kértük, hogy kérjék ki a KSH-tól az első kilenc hónap pedagógusátlagbérét és a diplomás átlagbéreket, hogy lássuk, hol tartunk. Nem mondtak semmit

- tette hozzá a Gosztonyi Gábor.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a 2025-re járó bérkompenzációt csak 2026 márciusában egy összegben fizetnék ki. A szakszervezetek szerint ez azt jelenti, hogy a kormány a választások utánra halasztaná a tényleges korrekciót.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.