„Az olyan néniknek és bácsiknak készítünk szendvicset, akiknek nincs otthonuk. És nincs szendvicsük sem.”

Diákok segítik a hajléktalan embereket egy plusz szendviccsel.

A Budapest Bike Maffia idén is elindította a „+1 szendvics” nevű projektet, amelyben iskolák tanárai, diákjai és a segíteni vágyó szülők szendvicseket készítenek a hajléktalanellátás legfontosabb intézményeinek.

Az ötlet egyszerű, mégis szívhez szóló. A szülők minden reggel csomagolnak szendvicset a gyerekeknek az iskolába, a kezdeményezés pedig azt javasolja, hogy tegyenek a táskába egy másodikat is, amit a diákok a rászorulóknak adhatnak.

A program nagy siker lett. A 2024/2025-ös tanévben már közel ötven iskola csatlakozott hozzá, így jelentős segítséget nyújtanak a hajléktalan emberek mindennapi étkezésében.

Négy hónap alatt 8900 adag ételt gyűjtöttek rászorulóknak a diákok

A szervezet szerint a kezdeményezés nem csak a rászorulókat támogatja. A gyerekek is fontos tapasztalatot szereznek, hiszen megtanulják, hogy apró, hétköznapi tettekkel is segíthetnek másokon, és hogy a jó szándék gyakran egyszerű dolgokban rejlik.

Egy tanévben átlagosan harminc-negyvenezer adag étel jut el a hajléktalanellátó intézményekhez a diákok jóvoltából. Minél több iskola vesz részt benne, annál több ember számíthat rendszeres étkezési segítségre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.