A szülőknek mintegy egymilliárd forintnyi kártérítést kell kifizetniük az áldozatok családjainak, egy tanárnőnek és két megsebesült diáknak.
Valamivel több mint két évvel ezelőtt, 2023 májusában tíz embert ölt meg apja két fegyverével egy belgrádi iskolában egy akkor 13 éves szerb fiú, Kosta Kecmanovic.
Osztálytársai szerint az egyébként színötös hetedikes tanuló egyest kapott történelemből. Ezt kelt ki magából és követően rohant haza, ahol magához vette az apja fegyvereit - amiket állítólag a szülő elzárva tartott - és az iskolába belépve lövöldözni kezdett. Megölte az iskola biztonsági őrét és tucatnyi diákot.
Mivel fiatal korából adódóan az ámokfutó tizenéves nem vonható felelősségre, tetteiért a szüleit állították bíróság elé. Az ítélet szerint a bűncselekmény súlyos nevelési mulasztások és a gyerek nem megfelelő tartalmakhoz - például a lőtérhez, ahová apjával járt – való hozzáférésének következménye volt. A fiú nem tanúsított megbánást, sőt, azt remélte, tetteiért majd hőssé nyilvánítják.
A Klix szerint Miljana és Vladimir Kecmanovic 344 millió dínár, azaz több mint egymilliárd forint kártérítést kötelesek fizetni az áldozatok családjainak. egy megsebesült tanárnőnek és két diáknak a gyerekük tettei miatt.
Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen)! Ha 24 éves elmúltál, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alapítványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chatszobában vagy e-mail felületen írásban is kérhetsz segítséget.
Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal Alapítványt online.
http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/