Ezekbe a középiskolákba (szinte) bármikor be lehet iratkozni

Igaz, egy nagyon fontos szempontot mérlegelni kell.

  • Székács Linda

Javában zajlanak a szóbeli felvételi vizsgák azokban a középiskolákban, ahol ez is a felvételi rendszer részét képezi. A diákok egy részének csak az írásbeli felvételi vizsgát kellett megírni, de olyan tanulók is vannak, akik olyan középfokú intézménybe jelentkeztek, ahol csak a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe a felvételhez.

Hogy kit és hova vesznek fel, az majd csak május 5-én derül ki. Ekkor kapjátok meg a sikeres felvételről vagy az elutasításról szóló határozatokat a kiválaszott középiskoláktól.

Amennyiben rossz hírt kaptok és egyik kiválasztott középiskolába sem vettek fel titeket, akkor sincs minden veszve. Azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel, május 12. és augusztus 31. között rendkívüli felvételit tartanak, ekkor viszont a jelentkezést már egyénileg kell intézni, közvetlenül a kiválasztott iskolában.

Van viszont egy másik lehetőség is, amiről lehet, hogy kevesen tudnak. Ezek a nemzetközi iskolák, ahová rendszerint teljesen máshogy lehet bekerülni, mint a magyar rendszerű intézményekbe. A nemzetközi iskolák többségébe ugyanis szinte bármikor - előzetes egyeztetést követően - el lehet látogatni és jelentkezni is. Van viszont egy "buktatója", ezeknek az intézményeknek, mégpedig a rendkívül magas, félévente akár több millió forintos tandíjak. Cserébe azonban ezeket az iskolákat jellemzően alacsonyabb osztálylétszám, személyre szabottabb figyelem, nemzetközi környezet és számos iskolán kívüli program jellemzi amellett, hogy külföldi rendszerben tanulhattok és szerezhettek érettségit.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a felvételi módja és rendje iskolánként eltérő lehet. Amennyiben ezen intézmények valamelyikébe szeretnétek jelentkezni, mindenképp nézzetek utána az iskolák honlapjain annak, hogy mik az ehhez szükséges feltételek.

A Magyarországon működő nemzetközi iskolákat ebben a cikkünkben szedtük össze nektek:

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.