szerző:
Tornyos Kata
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Annak ellenére, hogy két hét alatt több mint 83 millió forintot adományoztak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek. A kormányhivatal azt ígérte, hogy gondoskodik a gyerekek elhelyezéséről.

Budapest Főváros Kormányhivatala gondoskodik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség köznevelési intézményeibe járó gyerekek elhelyezéséről - közölte az MTI-vel kedden a kormányhivatal.

Augusztus elején írtunk arról, hogy a NAV július 16-án kezdte el inkasszálni az Iványi Gáborhoz köthető intézmények számláit. Azóta viszont sikerült közel 90 millió forint adományt összegyűjteniük. A kormányhivatal azonban kötelezheti a józsefvárosi és a fővárosi önkormánytatot arra, hogy vegyék át a Magyar Evangélikus Testvérközösség (MET) intézményeit. A kormányhivatal ugyanis az óvodások és az ellátottak érdekében vizsgálódni kezdett, amiért a MET már hosszabb ideje nem fizeti a számláit, emellett pedig a NAV szerint jelentős köztartozással is rendelkezik.

A kormányhivatal eljárása során végül arra jutott, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mint fenntartó nem képes biztosítani a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium törvényben előírt működési feltételeit. Ezt a közleményükben azzal indokolták, hogy a közműszolgáltatók értesítése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint a fenntartó által felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyerekek folyamatos és biztonságos nevelését.

A kormányhivatal azt ígérte, hogy gondoskodni fog a gyerekek elhelyezéséről, miután törölte a két intézményt az egyházi és a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából. 26 gyerek jár az óvodába, a kormányhivatal felveszi a kapcsolatot az érintettek lakóhelye szerint illetékes önkormányzatokkal. Kiemelték, hogy nekik a törvény szerint intézkedniük kell az ügyben. Továbbá mind a 156 tanköteles tanuló számára biztosított lesz a tanulmányok folytatása, ugyanis a kormányhivatal kijelölte azokat az intézményeket, amelyek a szabad férőhelyek erejéig kötelesek átvenni őket - írták. Az érintett szülők tájékoztatást kapnak az elérhető intézményekről. A 89 nem tanköteles tanulót is tájékoztatják az őket fogadni képes intézményekről.

A MET a kormány támogatása híján évről-évre egyre nehezebb helyzetbe került, miközben állami feladatokat is ellát, és intézményeiben főként szociálisan rászoruló családoknak nyújtanak segítséget, akár oktatásról, akár más ellátásról van szó.