Eddig érvényes a középiskolai diákigazolványotok, ha szeptembertől egyetemre jártok

Mutatjuk, meddig, és hogy mit tehettek, ha nem érkezik meg időben az egyetemi diákigazolvány.

  • Székács Linda

Október 31-ig használhatjátok a középiskolai diákigazolványotok diákkedvezmények igénybe vételére, ezt követően ez érvényességét veszti. Ha szeptembertől egyetemre jártok, új diákigazolványt kell igényelnetek, aminek a folyamatát érdemes minél hamarabb elindítani, hiszen a kiállítása általában 30-60 napot vesz igénybe.

Amennyiben az új diákigazolványotok nem érkezik meg időben, az egyetem tanulmányi osztályán kérhettek ideiglenes diákigazolányt. Ez egy papíralapú igazolás, amin rajta van a fényképetek, a személyes adataitok, illetve az igazolványotok száma, és ami igazolja, hogy az intézmény hallgatói vagytok. Ennek bemutatásával ugyanúgy élhettek a diákkedvezmények lehetőségével, mint a plasztikkártya birtokában.

Az ideiglenes diákigazolvány 60 napig érvényes és akár többször is, térítésmentesen igényelhetitek. Többek között például akkor is, ha megsérült, vagy elveszett a diákigazolványotok.

 

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.