Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Sorra hirdetik meg az önkormányzatok a 2024-es tanévkezdésre igénylehető iskolakezdési támogatásokat, van ahol 20 ezer forintot is kaphatnak a családok. Mutatjuk, hol és milyen feltételekkel igényelhetők a beiskolázási támogatások.
Iskolakezdési támogatást általában június közepétől szeptember közepéig igényelhetnek a rászoruló családok a gyerekeik tanszereinek kifizetésére. A támogatás általában egyszeri, 5-10 ezer forintot jelent, de egyre több önkormányzatnál találkozhatunk 20 ezer forintos összegekkel is.
Júniusban már megnéztük, mely budapesti és vidéki önkormányzatok hirdették meg a támogatást. Ennek köre azóta tovább bővült, ezért összegyűjtöttük, hogy azóta kik hozták még nyilvánosságra az iskolakezdési támogatásról szóló felhívásaikat.
Budapest
A XXI. kerületi csepeli önkormányzat 25 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosít minden, az általános iskola első osztályát szeptemberben kezdő csepeli gyereknek.
Az iskolakezdési támogatás pedig második osztálytól rászorultsági alapon jár, amelynek összege:
XXII. kerületben, Soroksáron is jár a beiskolázási települési támogatás, ami 2024-ben gyerekenként egyszeri 25000 forintot jelent.
A beiskolázási támogatás iránti kérelem az önkormányzat által erre a célra rendszeresített formanyomtatványán nyújtható be, minden év június 15. és szeptember 30. napja között. A támogatásról bővebben itt olvashattok.
Dunaújváros
Az általános és középiskolások számára egyszeri, 6 ezer forintos támogatást nyújt az önkormányzat. A támogatási igényeket július 1-jétől október 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatalban. Ennek további részleteiről itt olvashattok.
Torony
A szülők iskolakezdési anyagi terheinek enyhítésére 2024-ben a tanszertámogatás összege tanulónként egységesen 25000 forint, amihez a kérelmet augusztus 1. és 8. között lehet benyújtani. További információkat a támogatásról itt találtok.
Derecske
Derecske Város Önkormányzata az általános iskolában tanulmányait a 2024/2025-ös tanévben az 1-8. évfolyamon megkezdő tanulók részére nyújt beiskolázási támogatást.
A támogatást az önkormányzat utalvány formájában, gyerekenként 10.000.-Ft értékben biztosítja. Erről bővebb információkat itt találtok.
Zalaháshágy
Az önkormányzat idén is nyújt támogatást a településen állandó lakcímmel rendelkező tanulók, illetve hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára.
A támogatás összege:
Az igények beérkezésének határideje általános iskolás diákok esetében augusztus 28., középiskolásoknál szeptember 13., míg a felsőfokú tanulmányaikat végzők szeptember 27-ig adhatják le kérelmeiket. Bővebb információkat az igénylésről itt találtok.
Somoskőújfalu
A község lakosai 2024. július 15. és szeptember 15. között igényelhetik meg az iskolakezdési támogatást, amelynek részteleiről itt olvashattok.
Továbbra is érdemes figyelni az önkormányzatok honlapjait
A nyár folyamán várhatóan még további önkormányzatok is nyilvánosságra fogják a beiskolázási támogatások igénylésének részleteit, ezért augusztusban is érdemes figyelni a honlapjaikat. Legfőképp azért, mert az iskolakezdés gyerekenként akár 50 ezer forintba is kerülhet, kiváltképp, ha első osztályos kisdiákról van szó, akinek most kell először iskolatáskát, tolltartót, tornazsákot és egyéb nagyobb összegű tanszereket vásárolni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).