szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Új tolltartó, új ceruzák, táska, füzetek, tornazsák, körzők és vonalzók. Évről évre szülők tízezrei hagynak elképesztő összegeket a boltokban, sokan pedig már nyáron a szeptemberi iskolakezdésre gyűjtenek. Amiről azonban sokan nem tudnak, hogy az önkormányzatok is igyekeznek megkönnyíteni a családok helyzetét, és jellemzően egy néhány ezer forintos összeggel vagy utalvánnyal hozzájárulni a kiadásokhoz. Mutatjuk, hol és milyen feltételekkel igényelhetők beiskolázási támogatások.

Egy új iskolatáska akár 30 ezer forintba is kerülhet, a tolltartók árai 3000 forintnál indulnak, a tornafelszerelés pedig cipővel, tornaruhával, kulaccsal és tornazsákkal együtt akár szintén több tízezer forint lehet. Éppen ezért az iskolakezdést - bár még távolinak tűnhet - számos önkormányzat támogatja kisebb-nagyobb összegekkel, és a szeptemberi családi pótlék is hamarabb, már augusztus közepén megérkezik.

Iskolakezdési támogatást általában június közepétől szeptember közepéig van lehetőségük igényelni azoknak a családoknak, akik rászorulnak a jellemzően 5-10 ezer forintos, de önkormányzatonként eltérő összegre vagy utalványra, amit az iskoláskorú gyerekeik tanszereire költhetnek. Számos budapesti és vidéki önkormányzat már nyilvánosságra is hozta, milyen feltételekkel és mekkora összegre lehetnek jogosultak a családok.

Budapest

Budapest XIII. kerületének önkormányzatához június 15. és szeptember 15. között lehet benyújtani a kérelmet a gyerekenként összesen 10 ezer forint értékű, két darab 5000 forintos utalványra, amiket a kijelölt kerületi üzletekben vásárolhatnak le.

A támogatásnak ebben a kerületben nincsenek "különleges" feltételei, a honlapon ugyanis azt írják; ezt a szociális juttatást minden iskoláskorú gyereket nevelő, bejelentett kerületi lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen is a kerületben élő lakó igényelheti, mégpedig a Budapest13 Smart City applikáción keresztül, vagy papíralapon egy nyomtatvány kitöltésével. A részleteketről bővebben itt írnak.

Budapest III. kerületében, Óbudán

  • az általános iskolások 10 ezer,
  • a középiskolások 15 ezer,
  • a felsőoktatásban tanulók pedig 17 ezer

forint összegű beiskolázási támogatásban részesülhetnek a nappali tagozatos, 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben nem részesülő diákok.

A támogatás további feltétele ugyanakkor, hogy a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 110 ezer forintot, egyedülálló szülő esetén a 130 ezer forintot.

A kérelmet augusztus 21. és november 30. között lehet benyújtani. A részletekről itt olvashattok.

Szintén várni kell még néhány hetet a kérelem benyújtásával a IV. kerületben is. Az önkormányzat tájékoztatója szerint itt augusztus 1. és szeptember 30. között igényelhetnek egy egyszeri 15 ezer forintos összeget a 6. életévüket betöltött általános iskolást, a 18. évnél fiatalabb közép- vagy szakiskolást, és a 23. életévét még be nem töltött, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozatos felsőoktatásban tanulót nevelő családok.

"Beiskolázási támogatás iránti kérelmet nyújthat be az a szülő vagy törvényes képviselő, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg

  • 2 fős család esetében a helyi jövedelemalap 300 %-át (143 640 Ft),
  • 3 vagy ennél több fős család esetében a helyi jövedelemalap 250 %-át (119 700 Ft)" - írják.
Az augusztusi-szeptemberi hónapokban kérvényezhető továbbá támogatás a VII. kerületben, Erzsébetvárosban is. Ennek összege évente egy alkalommal
  • 1. osztályos tanuló esetén 20 ezer forint,
  • 2-4. osztályos tanuló esetén 25 ezer forint,
  • 5. osztálytól a nappali tagozaton tanulmányokat folytató diákok/hallgatók 23 éves koráig 30 ezer forint.

A támogatást a kerületben bejelentett lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen ott élő családok igényelhetik, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 131 ezer forintot, a főiskolai vagy egyetemi hallgató pedig nem rendelkezik önálló keresettel, és nappali tagozatos tanulmányokat folytat.

Vidéken is indul az igénylés

Budapest mellett néhány vidéki önkormányzat is elkezdte nyilvánosságra hozni az iskolakezdési támogatás feltételeit.

Szegeden például szeptember 15-ig igényelhetnek beiskolázási támogatást a szülők. Ez az összeg a vidéki városban gyerekenként 20 ezer forint.

Botka László, Szeged polgármestere a szegedvaros.hu-n azt írja, a támogatást minden olyan általános iskolás korú gyereket nevelő család kaphatja, ahol a család egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a nettó 390 ezer forintot.

A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén pedig az önkormányzat egy 10 ezer forint értékű utalvánnyal járul hozzá az 1-8. osztályos diákok iskolakezdéséhez.

"A beiskolázási támogatás igénylésére a tanköteles korú gyermek szülője vagy törvényes képviselője abban az esetben jogosult, ha a gyermek Derecskén bejelentett lakóhellyel rendelkezik és a tanulmányait magyarországi székhelyű általános iskolában az adott évben a tanítási év első napján megkezdi"

- írják a honlapon.

A beiskolázási támogatás formanyomtatványon igényelhető 2024. június 1. és 2024. július 31. között

Érdemes figyelni az önkormányzatok honlapjait

A nyár folyamán várhatóan számos további önkormányzat fogja nyilvánosságra hozni a kisebb-nagyobb összegű beiskolázási támogatások igénylésének részleteit, éppen ezért a nyári szünidő alatt is érdemes figyelni a honlapjaikat. Legfőképp azért, mert az iskolakezdés gyerekenként akár 50 ezer forintba is kerülhet, kiváltképp, ha első osztályos kisdiákról van szó, akinek most kell először iskolatáskát, tolltartót, tornazsákot és egyéb nagyobb összegű tanszereket vásárolni.

Iskolakezdési támogatást egyébként számos esetben a munkáltatók is adnak, ezért érdemes náluk is érdeklődni ennek elérhetőségéről és részleteiről.