Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, földrajzból melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
679 diák mérettette meg magát földrajzból az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében.
A verseny földrajzból pályázatos volt és három fordulóban zajlott. Az első fordulóban egy tesztkérdéseket tartalmazó feladatlapot kellett megoldani, a második fordulóban egy szintén földrajzi kompetenciákat mérő feladatlap mellett egy önálló kutatást, tényfeltárást, elemzéseket tartalmazó pályamunkát kellett benyújtani. A harmadik fordulóba jutó diákoknak pedig a kutatásokkal kapcsolatos kérdéseket kellett szóban megválaszolni, továbbá a pályamunka tágabb témaköréhez kapcsolódó, a közép- és emelt szintű érettségi vizsga követelményeinek megfelelő témákból felelni.
Mutatjuk, melyik iskolák diákjai kerültek be a döntőbe, zárójelben a diákok számával:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.