Ezeknek az iskoláknak a tanulói jutottak be a földrajz OKTV döntőjébe

Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, földrajzból melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.

  • Székács Linda

679 diák mérettette meg magát földrajzból az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében.

A verseny földrajzból pályázatos volt és három fordulóban zajlott. Az első fordulóban egy tesztkérdéseket tartalmazó feladatlapot kellett megoldani, a második fordulóban egy szintén földrajzi kompetenciákat mérő feladatlap mellett egy önálló kutatást, tényfeltárást, elemzéseket tartalmazó pályamunkát kellett benyújtani. A harmadik fordulóba jutó diákoknak pedig a kutatásokkal kapcsolatos kérdéseket kellett szóban megválaszolni, továbbá a pályamunka tágabb témaköréhez kapcsolódó, a közép- és emelt szintű érettségi vizsga követelményeinek megfelelő témákból felelni.

Mutatjuk, melyik iskolák diákjai kerültek be a döntőbe, zárójelben a diákok számával:

  • Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (1)
  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (2)
  • Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (4)
  • Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája (1)
  • Szekszárdi Garay János Gimnázium (1)
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (1)
  • Avasi Gimnázium, Miskolc (1)
  • Pécsi Janus Pannonius Gimnázium (1)
  • Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Kecskemét (1)
  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium (1)
  • Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (2)
  • Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium (1)
  • Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium (1)
  • Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr (1)
  • Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület (1)
  • Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium (1)
  • Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium (1)
  • Miskolci Herman Ottó Gimnázium (1)
  • Piarista Gimnázium, Budapest V. kerület (1)
  • Tatai Református Gimnázium (1)
  • Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti (1)
  • Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest III. kerület (1)
  • Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (1)
  • ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely (1)

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.