Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kicsivel több mint egy héttel tervezhetnek a diákok és a szüleik.
Várhatóan október 26-tól november 3-ig tart majd az őszi szünet a közoktatásba járó diákoknak - derül ki a 2023/24-es tanév rendjének tervezetéből.
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap pedig a rendelet szerint november 4. (hétfő) lesz.
A rendelettervezetet június 10-én hozta nyilvánosságra a Belügyminisztérium, június 18-ig azonban társadalmi egyeztetés alatt van, tehát aki szeretné, véleményezheti. Éppen emiatt - mivel a Magyar Közlönyben még nem jelent meg a hivatalos rendelet - előfordulhat, hogy a kormány az utolsó pillanatban a dátumok változtatása mellett dönt.
Amint megjelenik a hivatalos tanév rendje, frissítjük cikkünket.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.