Az MSZP ifjúsági szervezete célba vette a Diákhitel Központ irodáját

„Hol van a pénz?” feliratú plakátokkal ragasztották tele az iroda ablakait, hogy visszaköveteljék az ellopott pénzeket.

A Societas ifjúsági szervezet nem sokkal a Partizán Magyar Péterrel készített interjúja után szervezte meg az akciót, amelyben Magyar elmondta, hogy „Rogánék nyomására gyakorlatilag az egyetemi hallgatókat megkárosítva üzemel a Diákhitel Központ” – írta az MSZP Facebook-posztjában.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. volt vezérigazgatója azt állította, hogy a központ a vezetése alatt háromszor, olykor hatszor drágábban számlázta a különböző megbízásokat a kormányközeli cégeknek.

"A Diákhitel Központ Zrt.-nek az lenne a feladata, hogy a lehető legjobb feltételekkel nyújtson a tanulni vágyóknak pénzügyi támogatást, és ezt úgy tegye meg, hogy a rendelkezésre álló források nagy részét a hallgatókra fordítsa, és ne különböző jogcímeken, például kommunikációs költségként, 100 milliókat juttasson a haveri cégeknek" - írta meg véleményét az MSZP.

A párt ifjúsági szervezete az akcióval azt szeretné elérni, hogy a Diákhitel Központ térjen vissza eredeti céljához, és a diákokon segítsen. Emellett azt is követelik, hogy csökkentsék a diákhitel kamatát és nyújtsanak hiteltörlesztési kedvezményeket.

"Elegünk van abból, hogy ezek az állami intézmények, amiknek segítenie kellene a magyarokat, gyakorlatilag haverok kifizetőhelyeivé váltak. Vizsgálják ki ezeket az ügyeket, vonják felelősségre azokat, akik ezeket a korrupciós bűnöket elkövették!"

- áll a Societas közleményében.

 

 

 

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.