Két lány megrugdosta és fejbe verte diáktársukat egy kecskeméti általános iskolában

Két diáklány verekedni hívta, majd megrugdosta és fejbe is vágta egy kecskeméti iskola diákját. Az esetről egy harmadik személy felvételt is készített.

  • Tornyos Kata

Két felső tagozatos diáklány előbb verbálisan majd fizikálisan is bántalmazott egy harmadikat a kecskeméti Lánchíd utcai Általános Iskolában – tudta meg a Kecsup.hu egy olvasótól, aki az esetről kedden videófelvételt is küldött a lapnak.

A videón látható, hogy két diáklány előbb verbálisan inzultál egy harmadikat az osztályteremben, miközben arra biztatják, hogy álljon ki ellenük. Majd az egyik bántalmazó a lány karjánál fogva rántja arrébb a sértettet úgy, hogy az egész pad felborul közben. A megtámadott lány erre menekülni próbál, de a többiek a folyosóra is követik, ahol először a pulóvere kapucnijánál, majd a hajánál fogva rángatják le a földre, és ketten is rugdosni, ütni kezdik. Később ököllel a fejére is ütöttek egyet.

Az is hallatszódik a felvételen, hogy a készítője – valószínűleg egy másik diák –  filmezés közben lekutyázta a bántalmazott lányt és biztatta a támadókat. Az olvasó szerint - aki felkereste a lapot - az iskola szeretné eltussolni az ügyet. A Kecsup is kereste az intézményvezetőt, de egyelőre a titkárságon a türelmüket kérték.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.