Demonstárciót tart délután az Egységes Diákfront

Délután háromkor vonulnak a Belügyminisztérium elé. Mutatjuk a részleteket.

  • Tornyos Kata

"Béremelést, ne szemfényvesztést!" címmel január 13-án, szombaton tartja az aHang és az Egységes Diákfront az idei év első demonstrációját. A megmozdulást a Belügyminisztérium elé szervezik, hogy megmutassák Pintér Sándornak, folytatják a küzdelmet az oktatás reformjáért.

Az akció 15 órakor kezdődik, amiről az aktivisták azt mondták, hogy „több performatív elem és kevesebb beszéd” fogja jellemezni.

A 32 százalékos béremelést részsikernek nevezték, azonban a követelésik között nem csak a fizetésemelés szerepelt. Továbbra is változást szeretnének elérni az iskolai szegregációban, a tanszabadságban, illetve az alaptantervben. Ezért a béremelések ellenére is fontosnak tartják az újabb megmozdulások szervezését.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.