Jelentősen romlott a diákok állóképessége, aggasztó adatokról számolt be a NETFIT

A pandémia miatt látványos romlás látható az 5-12. osztályos diákok fittségében.

  • Székács Linda

Átlagosan 7 százalékkal romlott a diákok állóképessége - derül ki a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) 2021-es és 2022-es tanévet összegző eredményeiből, amikről az Economx számolt be.

A felmérés során 642 ezer 5-12. osztályos tanuló állóképességét mérték. A NETFIT adatai szerint míg a fiúk esetében a 12. évfolyamra az egészségzónát elérők aránya 19,4 százalékponttal csökkent, addig a lányoknál majdnem a felére, ami azt jelenti, hogy a végzős lányok esetében csak minden harmadik tanuló éri el az egészséghez szükséges minimumszintet az állóképesség területén.

Mivel a pandémia alatta NETFIT-méréseket felfüggesztették, a friss adatok arra mutatnak rá, hogy a 2018/19-es tanévhez képest a tanulók állóképessége látványosan romlott. A legtöbb túlsúlyos diák Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében él, ahol a tanulók 13,9 százakának magas a testtömegindexe, míg a legkevesebb elhízott diák Budapesten van. Nekik 6,3 százalékuk túlsúlyos.

A magas testtömegindexű (BMI) tanulók aránya a pandémia hatására átlagosan 1,5 százalékponttal nőtt, testzsírszázalék-értékek alapján a diákoknak csak 59,1 százaléka került az egészségzónába. Az egészségzónaarány-értékek átlagosan 8,8 százalékponttal csökkentek.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.