Még az ajtókon is zárat cserélt a végrehajtó az elárverezett soroksári gimnáziumban

Kedden kora délután közel háromszáz diákot terelt az iskolaépületből az utcára a végrehajtó a soroksári Qualitas Gimnáziumban. Az iskolaépület árveréséről sem a szülők, sem a gyerekek nem tudtak, mert az iskolaigazgató abban reménykedett, elhalasztják azt.a

  • Székács Linda

"Nem akart farkast kiáltani" - ezért nem tájékoztatta a szülőket és diákokat az intézmény árveréséréről Ott Ferenc, a soroksári Qualitas Gimnázium igazgatója, amit kedden kora délután rendőri kísérettel kiürített a végrehajtó.

Ott Ferenc az RTL Híradó riportjában azt mondja; abban bízott, elhalasztják az októberben elárverezett iskolaépület kilakoltatását és nem hitte, hogy "Magyarországon ilyen megtörténhet," ellenben a Belügyminisztérium szerint "kuyta kötelessége lett volna" tájékoztatni a szülőket az eljárásról.

Az igazgató a Népszavának azt is elmondta, közel háromszáz diákot "tettek ki" az épület elé, az ajtókon található zárakat pedig már fél órával a kilakoltatás után lecserélték, az intézkedés jogosságát viszont vitatja. Állítása szerint a végrehajtási eljárás még 2013-ban kezdődött az iskolaépület kivitelezője és beruházója között, az adós pedig az épület korábbi tulajdonosa volt, nem a Qualitas Gimnázium Alapítvány, vagyis az épület jelenlegi tulajdonosa, ami az építéshez felvett banki hitelt már visszafizette, ezt viszont nem vették figyelembe.

Ott Ferenc korábban többször is kérte a Belügyminisztérium segítségét, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a magánintézmény “pénzügyi és jogi természetű problémáihoz, az intézmény napi működéséhez a tárcának semmi köze”.

A harminc éve működő iskola - bár valóban alapítványi tulajdonban van - állami támogatásokból tartja fenn magát, tandíjat nem szednek az oda járó gyerekek családjaitól, ráadásul kiemelten figyelnek a tanulási zavarokkal küzdő diákok oktatására és fejlesztésére.

Az intézmény korábban Orbán Viktornak is írt levelet, hogy a miniszterelnök segítségét kérje, a megkeresést azonban elutasították. Az igazgató szerdán a kormányhivatalban próbálja meg tisztázni az ügyet.

Amennyiben a gimnázium nem tudja biztosítani a diákok elhelyezését, a Belügyminisztérium szerint "az illetékes kormányhivatalnak vissza kell vonnia működési engedélyét és gondoskodnia kell a tanköteles korú tanulók más intézményekben történő elhelyezéséről”.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.