Gyógyulási igazolást is kell kérni a háziorvosoktól szeptembertől

Tovább fokozódhat a háziorvosok leterheltsége az új tanévtől érvényes rendelettel.

  • Tornyos Kata

Egy rendeletmódosítás szerint szeptember elsejétől az orvosnak ki kell állítania a gyermekek számára azt az igazolást is - az adott intézmény kérésére, - hogy a gyermek már meggyógyult és visszamehet az iskolába vagy óvodába – írta meg az ATV. Így jelentősen megnőhet az ovorosok munkája, gyakorlatilag az óvodai, iskolai hiányzások minden egyes szakaszához orvosi igazolást kérhetnek az intézmények.

"Ez egyrészt teljesen értelmetlen, szakmailag pedig teljesen megmagyarázhatatlan, hiszen nem győzzük elégszer elmondani, hogy itt tömegével olyan betegségekről van szó, amelyek tüneti betegségek, az orvos tulajdonképpen a szülő elmondása alapján állapítja meg azt, hogy a gyerek nem egészséges és ugyanúgy a tünetek megszűnése alapján dönti el azt, hogy meggyógyult".

– nyilatkozta egy háziorvos az ATV Híradónak.

Ugyanakkor Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagja szerint vannak előnyei is a rendeletnek, például így megakadályozható, hogy a gyerekek betegen térjenek vissza az iskolába:

"Tartanak attól, hogy visszakerülnek olyan gyerekek a tanításba, akik netán fertőznek - merthogy a szülő nem tud gondoskodni a felügyeletükről. A másik, ami a pedagógusok részéről felmerül, hogy netán a hiányzás mögött nem egy valóságos betegség áll, hanem betegségre hivatkozva próbálnak a szülők segíteni a gyereknek, amikor például több felmérő, vagy több számonkérés esik az adott napra" - magyarázta.

 

 

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu