Újból elhalasztották Törley Kata és az elbocsátott tanárok tárgyalását

Marosi Beatrix gyengélkedése miatt ismételten elhalasztották Törley Katalin és a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanárainak a tárgyalását.

Ugyan még csak a perfelvételi szakaszban járnak, a szeptember 7-re kiírt Törley Katalin és a kölcseys tanárok munkaügyi perét másodjára is elhalasztották Marosi Beatrix gyengélkedése okán – számolt be róla a Telex.

Már mi is megírtuk, amikor a tárgyalás először halasztásra került, akkor szintén Marosi orvosi kezelésére hivatkoztak:

A tárgyalás először június 14-én lett volna esedékes, de az újabb csúsztatással az alperes Marosi meghallgatása több mint egy évvel az elbocsátások után – november másodikán - fog remélhetőleg megtörténni. A tanárokat képviselő Tanítanék mozgalom szerint ez „egyértelmű időhúzás, a kirúgott tanárokkal szembeni cinizmus.”

„A héten azért az még belefért, hogy kirúgja állásából az eddig a VII. kerületi Madách Gimnáziumban tanító és polgári engedetlenségben részt vevő Dukán András Ferencet.”

- írják a közleményben.

 

 

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu