Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A státusztörvény szerint az integráló iskolákban és óvodákban dolgozó gyógypedagógusoknak heti húsz órát kell tanítással tölteniük, de Dunai Mónika fideszes képviselő 24 órára növelné ezt a számot az óvónőknél az LMP szerint.
Pénteken vitáztak az országgyűlési képviselők a státusztörvényről, ezt követően érdekes pontokat tartalmazó módosítási javaslat jelent meg a parlament oldalán, például a (6), a (4) és (5) bekezdés szerinti egy órára járó óradíj megállapításához a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló havi illetményét a) pedagógus esetén az általa betöltött munkakörre az 1. mellékletben meghatározott [legalacsonyabb] óraszám, többes munkakör betöltése esetén a munkakörökhöz tartozó óraszámok átlaga, 4,33-mal történő szorzataként kell meghatározni. A PDSZ szerint azonban, ha így történik, és a Pedagógus I. fokozathoz tartozó legalacsonyabb illetménnyel, vagyis 410 ezer forinttal számolnak, az 42 607 200 forintos óradíjat ad ki.
Másik változás, hogy az indítványban Dunai Mónika fideszes képviselő javaslatára 24 órában határoznák meg a pedagógusok kötelező heti óraszámát a jelenlegi 22-26 óra helyett. Jelenleg a státusztörvény szerint az integráló iskolákban és óvodákban dolgozó gyógypedagógusoknak heti húsz órát kell tanítással tölteniük. Dunai Mónika azonban egy olyan módosító javaslatot is benyújtott, amely ezt a számot az óvodai gyógypedagógusok esetében huszonnégyre emelné
Az LMP változtatást kezdeményez az új pedagóguséletpályáról szóló törvényjavaslaton: egy a pályán harminc éve dolgozó óvodai és iskolai fejlesztő pedagógus javaslatára meghagynák az óraszámot húszban – olvasható az MTI-n. A kormány kötelessége is az lenne, hogy meghallgassa a szakmában dolgozók véleményét - mondta Hohn Krisztina, a párt népjóléti és családügyi szakszóvivője, aki szerint ugyanis egy kormánypárti módosító javaslat még szigorítana is az előterjesztésen. Hozzátette, hogy semmivel sincs kevesebb munka egy óvodás, fejlesztésre szoruló gyerekkel, mint egy iskolással, így számára érthetetlen a megkülönböztetés.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.