EP-körlevélben kéri a státusztörvény megakadályozását a PDSZ

A szakszervezet minden magyarországi európai parlamenti képviselőt megkeresett, ám mindez aligha fogja érdemben megfordítani az eseményeket.

  • Tarnay Kristóf

„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya felkéri Magyarország valamennyi európai parlamenti képviselőjét – így Önt is -. hogy minden lehetséges eszközzel próbálják megakadályozni a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony („státusztörvény”) törvénytervezetének benyújtását, mivel annak tartalma ellentmond az EFOP PLUSZ megállapodásban foglaltakkal és így veszélybe sodorja a pedagógusok bérének rendezését” – ezzel a levéllel fordult a PDSZ közlésük szerint az összes magyar európai parlamenti (EP-) képviselőhöz, akik hazánkat képviselik az EP-ben.

A levélben azt is írják, hogy amennyiben a képviselőknek „részletesebb indoklásra lenne szüksége véleménye kialakításához”, akkor állnak rendelkezésére. Mint arról tegnap beszámoltunk, értesüléseink szerint Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára hamarosan – a pedagógusok érdekképviseletei mellet – az Európai Bizottság munkatársaival is tárgyal a státusztörvény tartalmáról. Ezen kívül május 2-án a levélben is említett, a pedagógusok béremeléséhez felhasználni kívánt támogatási program vállalásait ellenőrző bizottsági is alakult idehaza.

Hogy emellett az EP-képviselőknek is levelet írt a kisebbik szakszervezet, az ugyanakkor érdemben vélhetően nem változtat a helyzeten. A magyarországi EP-képviselők ugyanis aligha ebből fognak értesülni a hazai közéletet hónapok óta foglalkoztató tervezetről. Melyről az ellenzéki politikusok eddig is negatív véleménnyel voltak, a kormánypártiak pedig értelemszerűen nem fognak a saját javaslatuk elfogadása ellen dolgozni.

Inkább abból a szempontból lehet jelentőssége, hogy a kormány régóta azt kommunikálja, hogy a szakszervezetek szerintük nem látják át, hogy a baloldal valamilyen formában „akadályozza a pénzek megérkezését”, ezáltal a béremelést és ezért náluk kellene tiltakozniuk. Ezzel szemben a szakszervezetek szerint éppen az uniós megállapodásokat be nem tartó jogállástervezet az akadály. Novák Katalin államfő egyébként vasárnap a Sándor-palota nyílt napjára váróknak azt mondta, egyetért azzal, hogy az uniós forrásoktól függetlenül kellene bért emelni a pedagógusoknak, de ez ettől önmagában még nem fog így történni. Rétvári Bence belügyi államtitkár közben egy minapi nyilatkozata alapján nagyon közelinek érzi már a konszenzust a zajló egyeztetéseken, a PDSZ-nek azonban nem jönnek ki az általa említett számok.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.