"Kismalac, kismalac, engedj be!"- áttörték a kordont a Karmelitánál tüntető diákok, ismét könnygáz volt a válasz

A Karmelita kolostor előtt folytatódik a mai diák- és pedagógustüntetés. A tüntetőket több mint 100 rohamrendőr várta, de erősítés is érkezett a helyszínre.

  • Székács Linda

A május 3-i pedagógustüntetés este fél 8 környékén a negyedik helyszínen, a Karmelita kolostornál folytatódott. A tüntetőket rohamrendőrök várták, akiktől egy ideig nem tudtak mozdulni, ezért dulakodás alakult ki. A diákok hazaárulással vádolták meg őket, majd a kolostort megkerülve voltak, akik átugrottak a kordonon és kétoldalról nyomva leborították azt.

Az Eduline helyszíni tudósítója szerint a kordonok ledöntése után több mint 10 rendőrautó érkezett a helyszínre, a tömeg elején álló, főként diákokból álló demonstrálók ellen pedig többször is ismét könnygázt vetettek be a hatóságok, akik egyébként folyamatosan figyelmeztetik a dulakodókat, hogy a viselkedésük hatósági eljárást vonhat maga után.

Az egyik tüntető épp felfelé tart a kolostor köré állított építkezési állványon, két rendőr követi.

"Hazaárulók!", "Mocskos Fidesz!" és "Gyerekeket bántotok!" - harsogják.

A helyszínen több ellenzéki politikus is van, Hadházy Ákos, Jámbor András és Lőcsei Lajos is.

 

Tornyos Kata

Negyed 9-re a rendőrök sikeresen kiszorították a tüntetőket a kolostor előtti építési területről. A Telex tudósítója szerint legalább két embert elfogtak a rendőrök, őket a kerítés mögé rángatták és a rendőrségi kisbuszok felé vitték, feltehetően azért, hogy igazoltassák.

A tüntetők többsége - köztük Hadházy is - leültek az építési terület elé. A rendőrök arra kérik őket, tartsanak legalább egy méteres távolságot, vagy különben visszanyomják őket, végszükség esetén pedig ismét bevetik a könnygázt.

Néhány perccel később egy mentőautó érkezett a helyszínre, a Telex tudósítása szerint tömegverekedés miatt hívták ki őket, egyelőre viszont nincs kit ellátniuk. Tömegverekedés helyett a tüntetők rendőrös vicceket mesélnek és a kormányt szidják.

"Nem fáradunk"

Háromnegyed 9 környékén bejelentették - az egyébként nem bejelentett - rendezvény végét. Vannak, akik válaszul azt kiabálják: "Folytatjuk!", mások azt tervezik, ott alszanak az épület előtt.

A police.hu közleménye szerint eddig öt "támadót" állítottak elő, hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást is indítanak ellenük, közben pedig folyamatosan igazoltatják a még helyszínen tartózkodó demonstrálókat. A Telexnek nyilatkozó egyik diák szerint azért, mert maszkkal takarták el az arcukat, ezt pedig tömegrendezvényen nem szabad.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.