Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az elmúlt hónapokban több ezer lány esett áldozatául hasonló támadásoknak.
Húsz lányt szállítottak kórházba légzési nehézségek miatt az iráni Tabrisz város egyik iskolájában - jelentette kedden az IRNA állami hírügynökség kórházi illetékesek beszámolóját idézve.
Aszgar Dzsafári, a helyi sürgősségi osztály vezetője szerint az áldozatok nincsenek életveszélyben. Az IRNA szerint a mérgezést két nappal azt követően követték el, hogy a lányok visszatértek a perzsa újévhez kapcsolódó kéthetes iskolai szünetről.
Nem ez volt az első
A diáklányok elleni mérgezéses támadások novemberben kezdődtek a síiták egyik szent városában, Kúmban, de 25 másik tartományban is voltak esetek. Az adatok szerint az elmúlt hónapok alatt így összesen 230 oktatási intézmény mintegy 5000 női diákja esett áldozatául mérgezéses támadásoknak, amit a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, vagyis a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.
A támadások miatt néhány szülő nem engedte iskolába a gyerekét, de voltak akik tüntetésbe is kezdtek, mivel a támadások "megbénítják az oktatási rendszert".
A síita állam belügyminiszter-helyettese, Madzsíd Mírahmadi szerint néhány héttel ezelőtt több embert is letartóztattak a mérgezéses ügyek miatt, akik szerinte a támadásokkal iskolákat akartak bezáratni és rendszerellenes lázongást szítani Iránban.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.