Fontos kérdés a leendő középiskolásoknak: ha elég pontotok van, több iskolába is bekerülhettek?

Legkésőbb március 17-ig a középiskolák nyilvánosságra hozzák az első idei felvételi listájukat: az ideiglenes felvételi jegyzéket. Pontosan mit jelent az eredmény? Megmagyarázzuk.

  • Eduline

A most nyilvánosságra hozott jegyzék a diákok azonosító adata – oktatási azonosító szám vagy jelige – mellett tartalmazza a felvételi eljárásban elért összesített eredményét és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyét. Ez a jegyzék azonban még nem a végleges felvételi eredményt tükrözi, ezt valamennyi intézmény a saját adatbázisában készíti el.

Az igazgató az ideiglenes felvételi rangsorban tanulmányi területenként feltünteti a felvehető tanulók létszámát is. Ezt az ideiglenes felvételi rangsort viszont csak 2023. április 13-áig kell elkészíteniük az igazgatóknak.

Lehetséges több helyre is felvételt nyerni?

Röviden: nem. Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, a szoftver a korábban meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyezi el, amelyen az iskola jelezte, hogy felvenné, és egyben belefér a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyek a tanuló által megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a tanuló jelentkezését.

Most még lehet sorrendet változtatni. Március 21-én és 22-én lesz az idei módosítási időszak, itt megnézhetitek, hogy működik.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu