Szexizmussal vádolnak egy brit gimnáziumot, mert megalázták a lányokat a szoknyájuk hossza miatt

A diákok - más iskolákból is - napok óta tiltakoznak a brit Rainford High Schoolban a lányokat ért sérelmek miatt. A felvételek szerint még a fiúk is szoknyát viselnek, és elindították a "Free The Knee" nevű petíciót.

  • Eduline

Lealacsonyító és embertelen bánásmóddal vádolnak egy brit gimnáziumot, mert sorba állították a lányokat, majd férfi tanárok ellenőrizték a szoknyájuk hosszát – számolt be róla a The Guardian.

A lapnak nyilatkozó szülők szerint az intézményben eddig is az volt a szabály, hogy a lányoknak térd alá érő szoknyát kell viselniük, ezt azonban csak múlt kedd óta tartják be olyan szigorúan, hogy több diákot is felfüggesztéssel fenyegettek a szoknyája nem megfelelő hossza vagy fazonja miatt.

„A lányom bement az osztálytermébe, ahol volt egy férfi, aki megnézte az összes lány szoknyáját” – nyilatkozta egy szülő, akinek 12 éves lányát felzaklatták a történtek.

Az eset miatt az érintettek petíciót indítottak, amelyben felszólították az intézmény igazgatóját, hogy hagyjon fel a lányok büntetésével. A petíciót azóta több 1800-an írták alá, emellett több száz diák gyűlt össze az iskola folyosóján más intézményekből is, akik több napon keresztül a "szexista" és "megalázó" bánásmód ellen tilatkoztak. Ennek érdekében a fiúk is szoknyát viseltek.

@rainfordprotests

#rainfordhigh #dresscode #protest #rainford #rainfordhighschool #pedos

♬ original sound - Rainford dress code protest

Az iskola egyelőre nem válaszolt a szexista bánásmóddal kapcsolatos vádakra, nyilatkozatukban úgy fogalmaztak: megértik, hogy vannak érzékeny kérdések az ügyben, ezért a tanulókkal és a tanárokkal együttműködve arra törekednek, hogy megfelelő megoldást találjanak a problémára.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.