Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ezért rendkívüli szünetet rendeltek el a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahonnan a tankerület szerdán elbocsátott egy tanárt.
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tantestületünk 90%-a megtagadta a mai és a holnapi napon a munka felvételét, mert elfogadhatatlannak tartja Törökné Pethő Erzsébet kollégánk munkaviszonyának megszüntetését. Emiatt az iskolavezetés 12.01-jén és 12.02-án rendkívüli szünetet rendel el, mert nem lehet megszervezni a tanítást. A továbbiakról később adunk tájékoztatást” – idézi a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium oldalán található tájékoztatót a hvg.hu.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán a Belügyminisztérium hozta nyilvánosságra, hogy azonnali hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc tanárát bocsátják el, mert polgári engedetlenségben vettek részt. A nyolc pedagógus közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanítottak, de az Eötvös József Gimnáziumból és a Vörösmartyból is elbocsátottak egy-egy tanárt.
Csütörtök reggel több mint húsz budapesti iskolában kezdtek polgári engedetlenségi akcióba tanárok, de délelőtt más iskolákból is csatlakoztak hozzájuk pedagógusok.
A Karinthy Frigyes Gimnázium is bezárt csütörtökre és péntekre. „Az intézkedésre azért kerül sor, mert az intézmény jogszabályban előírt működtetése ezen a két napon előreláthatólag nem lesz lehetséges. A tantestület létszáma (a munkabeszüntetést bejelentő, a hiányzó és az elbocsájtott tanárok összlétszáma miatt) ezeken a napokon nem éri el a jogszabályban előírt minimális feladatellátáshoz szükséges szintet” – áll abban a levélben, amelyet a Karinthy Frigyes Gimnáziumba járó diákok és a szülők kaptak csütörtökön.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).