Újabb országos tanársztrájkot hirdet a PDSZ: október 14-én is tiltakoznak

Lassan egy éve tárgyal a két tanári szakszervezet a minisztériummal, eddig mindhiába. Október 5. után most újabb országos akciót hirdetnek.

  • Eduline

Annak érdekében, hogy az oktatásban dolgozók hangot adhassanak jogos felháborodásuknak, 2022 október 14-re a folyamatba levő gördülő sztrájk részeként országos sztrájkot hirdettünk

- írja közleményben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A dátum jelentésértékű: ezen a napon lesz 1 éve, hogy a PDSZ és PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit.

A szakszervezet szerint egy éve alázza a kormány az óvodák, iskolák, kollégiumok, szakszolgálatok munkavállalóit azzal, hogy semmibe veszi a követeléseket és most már tárgyaló asztalhoz sem ül le velük.

Az érdekképviseletek is megdöbbentek

Ahogy megírtuk, szeptember 30-án legalább öt tanárt kirúgtak a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, méghozzá azonnali hatállyal. Információink szerint a rendkívüli, azonnali hatályú felmentésről szóló dokumentumban az áll, hogy az érintett tanárok a „közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegték meg”, amikor polgári engedetlenségi akciókba kezdtek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megdöbbenve értesült a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyilvánvalóan jogsértő lépéséről. A PDSZ kiemeli, tisztában vannak azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, azonban ennek arányosnak kell lenni az okozott kárral. "Ez az intézkedés – a jogviszony azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg" - emelik ki.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szolidáris vállal azokkal a pedagógusokkal, akiknek rendkívüli felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát csak azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A PSZ szerint a sztrájk alapjog.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.