Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a tanítást elhalasztották, a rendőrség átvizsgálja az épületeket - közölte az oktatásügyi minisztérium.
Az általános és középiskolákban szerdán távoktatásban vehetnek részt a diákok az órákon, az óvodák ki sem nyitottak.
Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult. Korábban iskolákat, kormányzati épületeket, hidakat és idegenforgalmi látványosságokat fenyegettek meg, szerdán első esetben egy óvodába is érkezett riasztás. A mostani eset viszont különbözik az előzőktől, mert a fenyegetés küldője azt állította levelében, hogy elkövetett három gyilkosságot, valamint azt írta: "nincs már semmim, de fegyverem van".
Néhány héttel ezelőtt is több mint száz iskolába érkezett fenyegetés, akkor a rendőrség nem talált robbanószerkezetet egyik épületben sem.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.