Több mint ezer ukrajnai diákot fogadtak be eddig a romániai iskolák

Hétről hétre emelkedik a romániai iskolák tanóráin részt vevő ukrán menekült diákok száma: ezen a héten a számuk 1140-re emelkedik - jelentette be Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter.

  • Eduline/MTI

Szombat hajnalig 546 223 ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdete óta. Az ország területén maradt csaknem 79 ezer menekült 43 százaléka (33 691) kiskorú, közülük több mint 24 ezren iskolás korúak - mondta a miniszter.

A szülők több mint ezer ukrán diákot írattak már be a romániai iskolákba: ők a román tanrend szerint tanulnak. A menekültek túlnyomó többsége viszont azt szeretné, ha gyermeke az ukrán tanrend szerint tanulhatna tovább: ehhez még logisztikai támogatásra lesz szükség, elsősorban a román iskolák részéről, hogy tantermeket és online felszerelést biztosítsanak számukra, amellyel be tudnak csatlakozni az ukrajnai iskolák tanóráiba - magyarázta Cimpeanu.

Az ukrán hatóságok idén felfüggesztettek az összes év végi vizsgát, így az ukrajnai diákoknak csak arra van szükségük az adott tanulmányi év elvégzését tanúsító igazolás megszerzéséhez, hogy online részt vegyenek a tanórákon.

Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról szóló, március 7-i sürgősségi kormányrendelet szerint minden, román területen maradó gyermeknek a román állampolgárokéval azonos joga van az ingyenes oktatásra, az Ukrajnából érkező felnőtteket pedig immár munkavállalási vízum nélkül is alkalmazhatják a munkaadók.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.