Videó: Kossuth-nótát énekeltek a diákok a minisztérium előtt, és üzentek is a kormánynak

A "Diákok a tanárokért" nevű csoport tagjai kedden a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba látogató Áder Jánost fogadták szalagokkal és kockás ingekkel, szerdán pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületéhez vonultak.

  • Bezzeg Hanna

Tegnap délután szerették volna folytatni a kormánnyal a tárgyalásokat a pedagógus-szakszervezetek, az egyeztetést a köznevelési helyettes államtitkár a választásokra hivatkozva azonban elhalasztotta. A Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetői így is elmentek a minisztériumhoz, ott jelentették be, hogy "gördülő sztrájkká" alakul át a március 16-án indított, határozatlan idejű sztrájk.

Az Emmi előtt a tanárok után diákok is megjelentek. A Diákok a Tanárokért mozgalom tagjai szerveztek flashmobot, elénekelték a noÁr Tanítani akarunk! című dalában is felhasznált Kossuth-nótát.

Aztán színes krétákkal üzentek a kormánynak: a minisztérium előtt a betonra több feliratot készítettek, mint például  "A sztrájk alapjog" vagy a "Szabad oktatást!".

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.