Az Emmi szerint a pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a sztrájkban

Legalábbis ezt közölte az előzetes adatok alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

A tárca a közleményében "sajnálatosnak" nevezte, hogy a szakszervezetek annak ellenére megszervezték a sztrájkot, hogy annak jogi feltételei nem álltak fenn.

A minisztérium szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk, mivel a bíróság csak pénteken hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot, a jogszabály szerint pedig sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla.

Ezzel szemben a szakszervezetek kiemelték, a Fővárosi Törvényszék végzésében kimondta, hogy a sztrájk - a szakszervezetek által meghatározott még elégséges szolgáltatásokkal - jogszerű. Szerintük a kormány arra kényszerítette a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről.

Mennyi az annyi?

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, egyelőre csak részadataik vannak a sztrájkolók számáról, de ezek azt mutatják, hogy legalább 20 ezren csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.