Tízből négy 12-15 éves diák kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást

Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, ezren pedig a harmadik oltást is megkapták - írta a koronavirus.gov.hu kedden.

  • Eduline/MTI

Hozzátették: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását az 5-11 évesek oltását, az első vakcinaszállítmány várhatóan december 21-én érkezik. 

Azt írták, ha a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, azt most is megteheti az oltási akcióhéten, akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

Kiemelték, hogy a 18 év alatti korosztály számára is van lehetőség a megerősítő, harmadik oltás felvételére. Ez különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál - emelték ki, hozzátéve: a szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni.

A 16-17 évesek oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 57 százalékos. A 12-15 évesek oltása egy hónappal később indult, ebben a korcsoportban 38 százalékos az átoltottság.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.