Nyílt levelet küldött a miniszternek a PDSZ: legyen igazolt a járvány miatt otthon tartott diákok hiányzása

Nyílt levelet írt Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – azt kérik, hogy ismét igazolhassák az iskolaigazgatók azoknak a diákoknak a hiányzását, akiket a szülők a járvány miatt, elővigyázatosságból tartanak otthon.

  • Szabó Fruzsina

„Ön a tanév elején az intézményvezetőknek küldött levelében azt írta, hogy önmagában a pandémia nem indoka a tanulók iskolai mulasztásának. A járványügyi adatok, a gyermekek, tanulók tömeges megfertőződése, a járványügyi intézkedések elmaradása súlyosan veszélyezteti számos intézményben a gyermekek, tanulók és hozzátartozóik egészségét. Az iskolákban tünetmenetesen megfertőződött gyermekek hazaviszik a vírust családjaikba” – olvasható a nyílt levélben.

Hozzáteszik: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár tavasszal, a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákok hiányzásainak igazolása mindig is az intézményvezetők hatásköre volt, és az is marad.

A PDSZ azt kéri Kásler Miklóstól, hogy a szeptemberi levélben foglaltakat vonja vissza, és jelentse ki újra, hogy az iskolaigazgatók a diákok mulasztását igazolják, ha a szülő a járványhelyzet miatt tartja otthon a gyermekét, és biztosítja neki a haladást a tananyaggal.

„A járvány negyedik hullámának súlyosbodására tekintettel kérjük mielőbbi intézkedését” – zárul a miniszternek címzett nyílt levél.

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, egy szülő is nyílt levelet küldött a tárcavezetőnek. Azt írja, a koronavírus-járvány negyedik hullámában csak az oltottak vannak biztonságban, ám mivel a 12 évnél fiatalabbak még nem kaphatnak vakcinát, veszélyben van egészségük. Erre hivatkozva azt kéri, hogy a járvány miatt otthon tartott diákok hiányzása igazolt legyen.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.