December 31-tól küldik fizetés nélküli szabadságra azokat a tanárokat, akik nemet mondanak az oltásra

November 15-ig az összes állami iskola dolgozója megkapta a koronavírus elleni kötelező oltásról szóló tájékoztatót, amelyből kiderült, hogy december 15-ig vagy január 31-ig kell-e beadatnia a vakcinát. Fontos: akit fizetés nélküli szabadságra küldenek, az után TB-t sem fizetnek majd.

  • Eduline

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) oldalán azt írja, csak azoknál az iskolai dolgozóknál érvényes a 2022. január 31-i dátum, akik nem találkoznak rendszeresen „ügyfelekkel”, vagyis diákokkal, kollégákkal, szülőkkel.

„A rendelet szerint a munkáltató felszólítására a védőoltás, illetve védőoltások felvételét öt napon belül vagy köteles a munkáltató által meghatározott módon igazolni” – írják, hozzátéve. Ha a határidőn belül a tanár, tanító nem tudja igazolni az oltást, akkor a munkáltatótól felszólítást kap arra, hogy oltassa be magát vagy mutassa be azt az orvosi szakvéleményt, amely alapján nem kaphatja meg a koronavírus elleni vakcinát.

Aki ennek a felszólításnak nem tesz eleget, azt december 30-tól fizetés nélküli szabadságra küldik (már ha a december 15-i határidő vonatkozik rá, mert gyakran találkozik „ügyfelekkel” – a tanárok alighanem ebbe a kategóriába tartoznak). Azok, akikre a január 31-i határidő vonatkozik, február 15-től kerülnek fizetés nélküli szabadságra. Ilyenkor nemcsak fizetést nem kapnak a pedagógusok, de a TB-jüket sem állja az iskola fenntartója, vagyis maguknak kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

„Egy év fizetés nélküli szabadság leteltekor a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel, szakképzésben a munkaviszony munkáltató általi felmondással megszüntethető, amennyiben a dolgozó akkor sem oltatta be magát” – magyarázza a PDSZ.

Ha egy tanár a fizetés nélküli szabadsága idején oltatja be magát, a fizetés nélküli szabadságot azonnal meg kell szüntetni és tovább kell őt foglalkoztatni (már ha időközben nem ment el olyan iskolába dolgozni, ahol nem kötelezik őt arra, hogy beoltassa magát – teszi hozzá a szakszervezet).

„Eddig tehát csak a tájékoztató átvételét kellett aláírásoddal igazolni. Mint a fentiekből kiderül, ennek még semmiféle jogkövetkezménye nincs” – szögezi le a PDSZ.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.