Újabb országokra csapott le a járvány: Ukrajnában és Romániában is több helyen távoktatásra álltak át

A szomszédos országok közül kettőben is annyira megemelkedett a fertőzöttek száma, hogy az már az iskolások életét is befolyásolja.

  • Csik Veronika

Ukrajna teljes területén 2021. szeptember 23-tól a sárga besorolásra vonatkozó korlátozások vannak érvényben: kötelező a maszkviselés a nyilvános helyeken, félházzal működhetnek a színházak és a mozik, az óvodák és az elemi osztályok kivételével távoktatásra tértek át ott, ahol a beoltott pedagógusok aránya nem éri el a nyolcvan százalékot. Ukrajnában az egészségügyi minisztérium összesítése szerint az elmúlt napon 8267 fertőzéses esettel kétmillió fölé nőtt a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma.

Romániában az oktatási minisztérium szerdai összesítése szerint eddig több mint 3300 diáknál és csaknem 1200 tanárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, emiatt 2700 osztályban tértek át a távoktatásra. Az országban egyébként vasárnapra tízezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma - az elmúlt négy nap hétezer fölötti napi esetszáma után a hét végén enyhén mérséklődött, 6333-ra csökkent a diagnosztizált új fertőzések száma.

Mi a helyzet itthon?

Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Itthon az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. Utóbbi szám 210-zel alacsonyabb, mint amiről pénteken számoltak be.

Itthon azonban nem lesz távoktatás. Gulyás Gergely múlt héten arról beszélt, hogy "általános tilalom van". A kormány nem tervezi az online átállást, hiszen azt szeretnék, ha az "iskolák is működnének". Azzal kapcsolatban pedig, hogy valóban megtiltották-e az iskoláknak, hogy digitális munkarendre álljanak át azokban az osztályokban, ahol a diákok számára már elérhető a védőoltás, azt mondta: Ez egy tájékoztató levél, ez így van, tehát a Nemzeti Népegészségügyi Központ ezen szabályok alapján jár el hónapok óta. "Ezek a pillanatnyi járványügyi szabályok.”

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.