Rétvári: nem kötelezték adatgyűjtésre az iskolaigazgatókat, az oltatlanokat nem éri hátrány

Bár az iskolaigazgatók megtudhatják, a tanárok és dolgozók közül kik oltatták be magukat, a minisztérium azt ígéri, semmilyen hátrány nem éri a későbbiekben azokat, akik nem kérik az oltást.

  • Csik Veronika

Tájékoztatom, hogy a tárca nem kötelezte adatgyűjtésre az iskolaigazgatókat és természetesen semmilyen hátrány nem éri a későbbiekben azokat, akik nem kérik az oltást

- válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Arató Gergely DK-s képviselő írásbeli kérdésére. A politikus azt szerette volna megtudni, hogy valóban adatgyűjtésre kötelezte-e a minisztérium az iskolaigazgatókat.

Hétvégén derült ki ugyanis, hogy egy friss rendelet értelmében az óvodák, kollégiumok és iskolák vezetői megtudhatják, hogy a náluk közalkalmazottként vagy munkaviszonyban dolgozók (közülük a szöveg nem a tanárokat, hanem a gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő munkát végzőket emeli ki külön) megkapták-e a Covid elleni oltást, illetve „az egyéb módon védettséggel rendelkező személyeknek” meddig tart a védettségi időtartama.

A szabály csak az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó iskolákra vonatkozik, a szakképzésre nem, hiszen az az Innovációs és Technológiai Minisztérium területe.

Rétvári Bence válaszában kiemelte, a kormány célja, hogy az iskolák továbbra is jelenléti oktatásban tudjanak működni. Hozzáteszi, a jogszabályok szerint az oltási jelentkezéseket az iskola orvosa kezelni, az adatok pedig a diákok egészségügyi kartonjának részei lesznek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.