Minden, amit az iskolaérettségi vizsgálatról és a kérelmekről tudni kell

Kinek, hova és meddig kell benyújtani a kérelmet, ha azt szeretné, hogy a gyereke hatévesen még ne kezdje el az iskolát szeptemberben? Mutatjuk a legfontosabb szabályokat, lépéseket és határidőket.

  • Eduline

A tavalyi törvénymódosítás elvette a szülőktől és óvodáktól a jogot, hogy maguk döntsenek a további egy év óvodáról. Ezt a jogkört a gyermeket csak papírok alapján ismerő Oktatási Hivatal kapta, amely – egyes esetekben a pedagógiai szakszolgálat véleménye alapján – dönt a további egy év óvodára vonatkozó szülői kérvényekről. A papírok beszerzésére már nem sok ideje maradt a szülőknek, de kezdjük az elején.

Mi az első lépés az ügyben?

Az eljárás a szülő kérelmére indul - ha valaki úgy érzi, hogy a gyereke még nem iskolaérett, az Oktatási Hivatalnak kell beadni a kérelmet.

Ebben kérelemben bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely alátámasztja az iskolakezdés halasztását. Bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhetnek a szülők, elkérhetik az óvodától a gyermekük fejlődését nyomon követő nyomtatványt is, és azt is csatolhatják (persze ez nem kötelező, hiszen nem csak olyan körülmény, van, amit ez a dokumentum támaszt alá).

Az Oktatási Hivatal eljárása közigazgatási hatósági eljárás - írja a hivatal. Ha az Oktatási Hivatal úgy látja, hogy a döntéshez szakvéleményre van szükség, akkor a területileg illetékes szakértői bizottsághoz fordul. Ilyen esetben szakértői bizottság komplex pedagógiai – gyógypedagógiai – pszichológiai, szükség szerint orvosi vizsgálata alapján alakítják ki szakvéleményt, és az Oktatási Hivatal ez alapján dönt.

Mikor nem kell külön kérvényezni a plusz egy évet?

A jogszabályok szerint nincs szükség kérelemre, ha az illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a határidő lejárta előtt (azaz január 15-ig) kiállított szakvéleménye már tartalmazza azt a javaslatot, hogy a gyermek maradjon további egy évig óvodában.

Ilyen vélemény a sajátos nevelési igény, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség - írja a hivatal. A szülőnek ilyen esetben a szakértői bizottság szakvéleményét az óvodában mielőbb be kell mutatni, ez alapján az óvoda a köznevelési információs rendszerben rögzíti ezt a tényt, és a tankötelezettség egy évvel való elhalasztását.

Meddig lehet majd beadni a kérelmeket?

A 2021/2022. tanévre a kérelmeket 2021. január 1-től január 15-ig lehet majd benyújtani - írja az Oktatási Hivatal. Ha még nincs szakértői bizottsági szakvélemény, az Oktatási Hivatalhoz ugyanebben az időszakban lehet kérelmet benyújtani. A kérelmet itt érhetitek el.

Fontos, hogy az Oktatási Hivatal döntése kötelező. Amennyiben a szülő/gyám kérte, hogy gyermeke további egy évig óvodában maradhasson, és ezt a kérelem, az Oktatási Hivatal engedélyezi, utóbb a döntés visszavonására nincs lehetőség.

Mik a kérelem tartalmi elemei?

A kérelmező szülő vagy gyám, illetve a gyerek adatai mellett az óvoda adatait is fel kell tüntetni a kérelmen. Ezen felül azt is le kell írni, hogy milyen egyéni adottság, sajátos helyzete indokolj, a további egy évi óvodát. Valamint a kérelemhez csatolni kell a fent említett dokumentumok másolatát - ha van - szakorvosi véleményt,  pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának szakvéleménye, fejlődést nyomon követő nyomtatvány - írja az OH.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.