Előfordulhat, hogy egész nap nem ehetnek és ihatnak az óvodai dolgozók a tesztelés miatt

A tesztet megelőző 3-6 órában ugyanis nem szabad se enni, se inni, a mintavétel pedig sok helyen délutánra csúszik.

  • Eduline

A Fővárosi Védelmi Bizottság arról értesítette az egyik budapesti óvoda dolgozóit, hogy 12 és 16 óra között fogják majd tesztelni őket - derül ki a Telex birtokába került dokumentumokból. 

Ahhoz azonban, hogy a teszt sikeres legyen, az azt megelőző 3-6 órában nem szabad enni és inni, így ha a tesztelés délutánra csúszik, akkor a dolgozóknak éhen-szomjan kellene elvégezniük az egész napos munkájukat.

A tesztelés egyébként nem kötelező. Aki nem kéri, az egy adatlap aláírásával igazolhatja, hogy nem él a tesztelés lehetőségével. Továbbá azokat az óvodai dolgozókat sem kell berendelni a tesztelésre, akik távmunkában dolgoznak, és nincsenek kapcsolatban a gyerekekkel - de természetesen, ha akarnak, akkor bemehetnek a munkahelyükre. A betegállományban, szülési szabadságon lévőknek sem kell teszteltetni, hiszen nem járnak be az óvodába.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, hétfőn indult a tanárok és óvodai dolgozók tömeges tesztelése, amelynek segítéséhez egyetemi hallgatókat is kirendelnek, őket a mintavételezések után minden nap tesztelik. Még csak tegnap kezdődött az országos szűrés, de már számos tanárról derült ki, hogy fertőzött. Arról, hogy mi a szabály, ha fertőzött tanárt találnak, itt írtunk korábban.

Orbán: "küzdünk, hogy az iskolákat és az óvodákat ne kelljen bezárni"

A hét legnagyobb akciója az lesz, hogy megindítsák a célzott tesztelést - közölte Orbán Viktor hétfő reggel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.