Már az első napon találtak fertőzötteket az iskolákban

A hétfőn elindult országos tesztelés első pár órájában már többekről kiderült, hogy fertőzöttek.

  • Eduline

A hvg.hu-nak nyilatkozó érintettek szerint a szervezettséggel nincs gond, a tájékoztatással viszont igen. Egy XVIII. kerületi intézmény tanára, Mihály – aki délelőtt átesett az antigén teszten – a oldalnak azt mondta, őket egy héttel korábban kiértesítették, bár végül később érkezett a csapat.

A tanár elmondta, hogy a nagyjából 120 fős testületből 23 ember nem jelent meg, 14-en nem járultak hozzá a teszteléshez. "Ketten lettek pozitívak, őket azonnal elkülönítették. Az egyikük amúgy is csak tesztelésre jött be, mert nem érezte jól magát."

Elmondása szerint az iskola részéről nem volt különösebb nyomás a tesztelésre, akik nemet mondtak, azok általában azért tették, mert nem bíztak a beígért 100 százalékos táppénzben (ami akkor jár, ha a munkahelyen kapták el a fertőzést).

A táppénzt még mindig nagy feketelyuk - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint tucatjával kapják a bejelentéseket, miszerint sehogy sem sikerül megszerezni a teljes összeget - írja az oldal. A szakszervezet tapasztalatai szerint nem jellemző a tesztek elutasítása, aki nem akar részt venni az akcióban, az általában a folyamattól fél, esetleg az antigénteszteket nem tartja jó megoldásnak.

Maruzsa Zoltán elmondta, mi lesz a szabály, ha fertőzött tanárt találnak

Átfogó eredményt a tesztelések végén terveznek majd adni - mondta el Maruzsa Zoltán a mai sajtótájékoztatón.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.