Hol és hogyan igényelhető a 30 napos ingyenes internet?

A kormány a hétvégén bejelentette, hogy ingyenes internettel támogatja majd azokat, akik a bevezetett szabályok miatt távoktatásban tanulnak tovább. De hol és hogyan igényelhető a támogatás?

  • Eduline

A legújabb kormányrendelet értelmében 30 napra ingyen férhetnek hozzá az internethez azok, akiknek a járványhelyzet miatt digitális oktatásra kellett átállniuk. A diákok, illetve szüleik mellett szintén jogosult az ingyenes internetre az előfizetéssel rendelkező pedagógus vagy oktató (vagy az, akinek az előfizetését használja).

De hol és hogyan kell igényelni?

A rendelet szerint a távoktatásban részt vevőknek a szolgáltató felé kell jelezniük, hogy igénylik az ingyenes szolgáltatást.

A harminc napos kedvezményt a szolgáltató a decemberi számlán írhatja jóvá, a kedvezmény a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes és egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni - nyilatkozta Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő a kérdéssel kapcsolatban.

A szolgáltatást csak egy helyen lehet ingyenesen igénybe venni, vagyis a jogosultnak választania kell, hogy a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén akar-e élni ezzel a lehetőséggel.

Ingyenes internetet kapnak a diákok és a tanárok

Az ingyenesség harminc napra szól majd azoknak, akiket érint a távoktatásra átállás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.