Letöltendőt kapott a tanévzáró alatt diákokat kifosztó férfi
Letöltendőt kapott és a közügyektől is eltiltották azt a férfit, aki tavaly júniusban több mint kétmillió forint értékben lopott diákoktól és szülőktől egy gimnázium tanévzárója alatt.
Eduline
Még tavaly beszámoltunk róla, hogy a XIII. kerületi Németh László Gimnáziumba besurrant a tanévzáró alatt egy férfi, és telefonokat, készpénzt, illetve bankkártyákat vitt el a tantermekből, amíg a gyerekek az ünnepségen voltak. A férfi az egyik bankkártyát később megpróbálta internetes vásárlásra használni, de nem tudott fizetni vele.
A rendőrség később egy felvételt is közzétett a feltételezett elkövetőről, végül XIII. kerületben a Béke utca és a Frangepán utca kereszteződésénél lévő villamosmegállóban sikerült őt elfogni. A férfi még azt is beismerte a kihallgatása során, hogy egy szombathelyi gimnáziumból, és egy újpesti intézményből is lopott.
Most a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év tizenegy hónap letöltendő börtönre és két év közügyektől való eltiltásra ítélte a 46 éves férfit - írta meg a 24.hu. A bíróság pedig a letöltendő börtön mellett 230 ezer forintos vagyonelkobzást is alkalmazott vele szemben.
Az elmúlt két évben 35 ponttal javult a nyolcadikosok országos szövegértési átlaga, és a leggyengébben teljesítők aránya is csökkent. Ennek ellenére a friss eredmények azonban azt mutatják, hogy még mindig sok diák küzd komoly szövegértési nehézségekkel.
A gyömrői diákok szeptemberben már a második tanévüket kezdték meg az ideiglenes konténeriskolában, a kormányhatározat szerint végre megépülhet az állandó bázis.