A tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolákba való belépéskor

Nem csak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Eduline

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, akár hőkamerák elhelyezése is indokolt. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése folyamatban van, és október 1-jéig még számos intézkedés várható ezen a téren.

Hangsúlyozta: ha valakinél megállapítják belépéskor, hogy lázas, az még nem jelenti azt, hogy a koronavírus "megérkezett" az iskolába. Ebben az esetben értesíteni kell az orvost, és tesztelni kell.

Korábban már írtunk róla, hogy október 1-től kötelező lesz az iskolákba belépés előtt hőmérsékletvizsálatot végezni. Illetve ingyenessé fogják tenni az influenza elleni védőoltást. A kötelező lázméréssel kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Jócó bácsi például a Facebookon posztolta a bejelentés után a kérdéseit, mint például "ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500 diákot meglázmérni?", vagy "amíg a lázmérés zajlik, addig mindenki kint fog állni, végeláthatatlan sorokban, másfél méterre egymástól?". A népszerű töritanár teljes posztját itt nézhetitek meg.

Hiába a pozitív teszt, nem minden iskolában rendelnek el karantént

Míg egyes iskolákban már az első koronavírusos eset után távoktatást rendelnek el az érintett osztályokban - vagy az egész iskolában -, addig máshol egyetlen fertőzéssel érintett osztályt sem küldenek karanténba. Egyre követhetetlenebbek és logikátlanabbak a hatóságok intézkedései.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.