Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Görögországban egy héttel, szeptember 7-ről 14-re halasztották az iskolakezdést. Níki Keraméosz görög oktatási és vallásügyi miniszter keddi indoklása szerint így akarják csökkenteni a nyaralásból nemrég hazaérkezők általi koronavírus-fertőzés esélyét.
A maszk használata kötelező lesz a tanároknak és a 6 évesnél idősebb gyerekeknek az osztálytermekben és az iskoláig való közlekedés során, ezért a belügyminisztérium úgy határozott, hogy ingyen szövetmaszkot oszt szét a diákoknak és a tanároknak. Ugyanakkor a tornatermekben és a szünetekben nem lesz kötelező viselni, bár az egyes osztályok felváltva tartanak szünetet, hogy ezzel is csökkentsék a gyerekek közötti érintkezést.
Az oktatási és vallásügyi miniszter kijelentette: ha koronavírus-fertőzöttet találnak az osztályban, annak tanulóit karanténba helyezik, akik ez alatt az időszak alatt távoktatásban részesülnek.
Görögországban kedden az óvodák már kinyitottak. Itt a gyerekeknek nem, a személyzetnek azonban kötelező maszkot viselnie.
Korábban itt írtunk róla, hogyan indul (vagy éppen nem indul) a tanév más országokban. A magyarországi tanévkezdésről pedig itt olvashatjátok a folyamatosan frissülő cikkeinket.
Elhalasztott iskolakezdés, szigorú szabályok és maszkviselés - így indult az iskola
Magyarországon sem minden iskolában indult hagyományosan a tanév, olyan suli is van, ahol a fertőzések miatt csak egy hét múlva indulhat el a tanítás. De mi a helyzet külföldön? Megnéztük, hogyan indul (vagy éppen nem indul) a tanév más országokban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).