Kevesebb diákkal, maszkokkal és figyelmeztető táblákkal indulnak az iskolák

Az óvodák a gyerekek háromnegyedére, az iskolák azonban jóval kevesebb diákra számítanak az újranyitások után.

  • Eduline

Azonban a héten nyíló intézmények számára nem lesz minden olyan, mint korábban. Az egyik budapesti óvodában például maszkviselésre és távolságtartásra figyelmeztető táblákkal készülnek az újranyitásra - derül ki az ATV híradójából. Hozzáteszik: az új szabályok szerint a szülők nem mehetnek be az épületbe, a bejáratnál kell átadniuk a gyerekeket. Olyan magánóvodai is van, ahol még a szőnyegeket is felszedték és az óvónők pedig arcvédő plexi maszkban fognak dolgozni. Az ország legtöbb intézményében ilyen és ehhez hasonló intézkedéssel készülnek a hosszú hétvége utáni helyzetre.

Persze nem csak az ovik, hanem az iskolák is megnyitnak pünkösd után, a kormány lehetővé tette ugyanis, hogy – amennyiben az intézmények szükségesnek látják – az iskolák kiscsoportos konzultációkat és egyéni felkészítést tarthatnak. Természetesen ez nem kötelező, aki nem szeretne bemenni az iskolába, az továbbra is otthon maradhat. Ezzel a lehetőséggel pedig valószínűleg jóval többen fognak majd élni, mint az óvodás és bölcsődés korosztályban.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja szerint az utolsó hetek általában kirándulással vagy sportolással telnek. Már le kell zárni ugyanis a tanulókat, ezt követően pedig inkább a játékon, a játékos feladatokon van a hangsúly, nem pedig a számonkérésen és az anyagok ismétlésén - mondta.

Káplár Mátyás tanácsadó és szakpszichológus szerint sem helyeződik már akkora hangsúly a tanulásra, inkább a szociális élet fejlesztése kerül majd előtérbe, ezért valószínűnek látja, hogy a legtöbb gyerek örömmel fogja kihasználni a lehetőséget.

Ez a helyzet azonban nem hat ki az idei tanév rendjére, a tanév a szokásos időben, június 15-én zárul majd.

Nagy az igény a nyári táborokra, sok szülőnek jelent megoldást majd a szünetben

Szülői felmérés készült az idei nyári táborokról, sokan élnek majd a lehetőséggel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

Lannert Judit: „Furcsa lenne azt mondani, hogy 3 hónapnyi tárcavezetői munka után hátradőlhetek, mint aki jól végezte a dolgát”

Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu