Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Oktatási Hivatalnál az eddigi adatok alapján a kérelmek nagy részét továbbküldik az egyébként is túlterhelt pedagógiai szakszolgálatoknak.
Az új rendszer szerint a halasztási kérelmeket január 31-ig kell benyújtani az Oktatási Hivatalnak, amely három döntést hozhat: elfogadja a szülő érvelését, elutasítja, vagy „függő hatályú határozatot” hoz. Utóbbi azt jelenti, hogy az illetékes pedagógiai szakszolgálatot kérik fel a gyermek vizsgálatára, majd az onnan beérkező vélemény alapján hozzák meg a végleges döntést.
A Szülői Hang közösség január eleje óta gyűjti az eddigi beadványok eredményeit. Bár adataik nem reprezentatívak és önkéntes gyűjtésen alapulnak, így is lehet belőlük következtetni, milyen arányban fogadják és utasítják el a szülők kérvényeit. Az már most feltűnő, hogy országszerte óriási különbség van az adatok között: az OH hivatalnokai Fejér megyében a legmegengedőbbek, ott a kérelmek 75 százalékát azonnal elfogadják, míg Baranya megyében a szülőknek csak 11 százaléka kap pozitív döntést - írja a hvg.hu.
Jelen állás szerint átlagosan a kérvények körülbelül 27 százaléka pozitív, 2 százalék elutasító, a maradék 71 százalékot pedig felülvizsgálatra küldi a hivatal.
Azaz úgy tűnik, az Oktatási Hivatal egyelőre inkább a postás vagy az adminisztrátor szerepét vállalja magára, mint a bíróét - írja az oldal.
Az eddigi adatokból az derül ki, hogy a halasztási kérelem azonnali elfogadáshoz valóban nyomós indokok kellenek az Oktatási Hivatalnak. Ilyen például, ha a gyermeknek epilepsziája van, erősen megkésett a beszéd- vagy mozgásfejlődése, esetleg súlyos asztmája van.
A lap szerint ha viszont valaki arra hivatkozik, hogy hatéves gyermekének szüksége van még a délutáni alvásra, szétszórt, nehezen nyílik meg, vagy ingadozó a hangulata, egész biztosan nem jár sikerrel. A rendszer hibáit jól mutatja, hogy nemcsak a szülők, hanem az érintett szakszolgálati dolgozók is kritizálják, márpedig az iskolaérettség megállapításának részleteiről ők tudnak a legtöbbet.
"Ha valaki függő hatályú végzést kap, az még a szerencsés, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyermeket szakértő fogja megvizsgálni" – magyarázta az eredményeket a hvg.hu-nak egy, a pedagógiai szakszolgálat munkájára rálátó forrás.
Más szakértők szerint az is súlyos hiba, hogy semmit nem tudni arról, az Oktatási Hivatal mi alapján bírálja el a beérkező kérelmeket. A szülők jobb híján egymás között, önszerveződő Facebook-csoportokban osztják meg a tapasztalataikat, ki milyen papírt adott be, mire érdemes hivatkozni a kérvényben ahhoz, hogy elfogadják.
Fontos határidő a szülőknek: már csak pár napig lehet kérelmezni az iskolakezdés alóli felmentést
Január 31-ig, vagyis péntekig kell benyújtaniuk az Oktatási Hivatalhoz a felmentési kérelmet azoknak a szülőknek, akik szeretnék, hogy hatéves gyerekük még egy évig az óvodában maradhasson. Ugyanakkor ha a pedagógiai szakszolgálat még a határidő előtt a felmentést támogató véleményt állít ki, nincs szükség a kérelemre. Itt vannak a részletek.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).