Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jelenlegi formájában nem támogatja az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) – tudta meg a hvg.hu.
Az NPK – amely az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben pedagógus-munkakörben közalkalmazottként foglalkoztatottak önkormányzattal rendelkező köztestülete – elnöksége szerdai ülésén értékelte a kormánytól kapott legutolsó szövegváltozatot - írja a lap.
Az NPK legfőbb kifogása a már végeláthatatlan ideje készülő-módosuló-pontosuló szöveggel szemben az, hogy bár a kormány – kisebb kommunikációs botlás után – új alaptantervnek nevezi a szöveget, valójában nem az. Ugyanis teljesen egészében hiányzik a bevezetőjéből a korábban Csépe Valéria pszichológus akadémikusék által összeállított, több mint ötvenoldalas általános bevezető, amely rögzíti például az új változat módosult szemléletét, alapelveit, kitűzéseit, a tanár, a diák, a szülő és az iskola viszonyrendszerének, az értékelésnek és visszajelzésnek az elveit, emellett részletesebben is leírja például az egyes tantárgyak legfontosabb elvárásait.
Enélkül a rész nélkül az NPK szerint viszont hiányzik a koherencia az egész alaptantervből.
Nagy gondnak tartja a hvg információi szerint az NPK elnöksége azt is, hogy az anyag nem számol külön emelt és nem emelt szintű kerettantervekkel, úgyhogy, bár a szervezet összességében továbbra is elkötelezett egy új Nat bevezetése mellett, az semmiképpen nem ez a változat lenne.
Megszűnő tantárgyak, új költők, kevesebb óra - itt vannak a részletek az új NAT-ról
Lesznek olyan tárgyak, amik teljesen átalakulnak és korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda, a hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) - tudta meg a Magyar Nemzet.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.